Miskolc az emberiség történetének egyik legősibb lakott helye Európában; a területén talált leletek alapjaiban módosították az őskőkorról alkotott korábbi nézeteket.
- Az „ősember” Miskolcon (Paleolitikum)
Avas és a Szeleta-barlang: 1891-ben az Avason talált kőeszközök bizonyították először, hogy a mai Magyarország területén is élt paleolitikumi ember. A Bükkben található Szeleta-barlangban feltárt különleges, babérlevél alakú lándzsahegyekről nevezték el a világhírű Szeleta-kultúrát.
Bükki kvarcit: A helyi ősemberek speciális kőzeteket használtak eszközkészítésre, és a barlangokat (pl. Suba-lyuk, Istállós-kő) lakó- és kultikus helyként használták. - Az első falvak (Neolitikum)
Bükki kultúra: Az újkőkorban (kb. i.e. 5000–3000) a népesség már tartósabb településeken élt. Ez a korszak a gazdagon díszített, finomvonalas kerámiáiról ismert.
Miskolc-leányvár: Ezen a területen jelentős neolitikus település nyomait tárták fel, ahol már megjelent a földművelés és az állattenyésztés. - A fémek kora (Réz- és bronzkor)
Bányászat kezdetei: A Bükk hegység ásványkincsei miatt Miskolc környéke korán bekapcsolódott a fémfeldolgozásba.
Földvárak: A bronzkor végén megjelentek az első erődített magaslati települések. A Bükk-fennsíkon és a környező dombokon számos sáncrendszer maradványa utal a korabeli védekezésre és társadalmi szerveződésre. - Vaskor és a kelták
Az ókor küszöbén (i.e. 1. évezred) a területet harcias népek, köztük a kelták lakták. Ők már iparszerű vasgyártást folytattak a környéken, ami a mai napig tartó miskolci kohászati hagyományok legelső gyökere.
Az őskori leletek legátfogóbb gyűjteménye a miskolci Herman Ottó Múzeumban tekinthető meg, ahol külön kiállítás foglalkozik a vidék „őstörténetével”.